2014. július 8., kedd

Első lépések

Szóval, ahogy az előző bejegyzésben ígértem, a válogatás egy kicsit részletesebben:


0. Értesülés

A UWC ösztöndíjáról akkor olvastam/olvashattam volna először, amikor az osztályfőnököm valamikor 2013. őszén kiposztolt egy hirdetést róla az osztályunk facebook-csoportjába. Akkor még nem foglalkoztam vele, meg se nyitottam, el se olvastam. Szerintem észre se vettem.

Aztán (ha jól emlékszem december elején) észre vettem, hogy az egyik osztálytársam nagyon el van foglalva valamivel matekóra előtt. Gondoltam, biztos matekot tanul. Szóval, mivel fogalmam sem volt, mit csinálhat, megkérdeztem, és akkor kezdett el nekem a UWC ösztöndíjáról beszélni. Nagyon megtetszett a dolog, utánaolvastam és megpályáztam.


1. Írásbeli

A válogatás első fordulója egy írásbeli rész volt. Egy online felületen kellett kérdésekre válaszolni magunkkal kapcsolatban, és négy esszét is írni kellett olyan témákban, mint környezetvédelem, oktatás, világnézet stb.

A pályázatot általában január elejéig/közepéig kell elküldeni, így érdemes rászánni a téli szünetet a megírására.


2. Szóbeli

Február 19-én kaptam meg az e-mailt, hogy továbbjutottam a második fordulóba, melyre március 1-jén reggel 10-kor Budapesten, az ELTE Eötvös József Collegiumában kerül sor egy 40-45 perces "kötetlen" beszélgetés keretében, melynek során a három (amúgy volt UWC-s diák) válogató "kötetlenül" kivesézte a pályázatom minden egyes félmondatát. Az elbeszélgetés viszont összességében annak ellenére is kellemes élmény volt, hogy végig izgultam, és a végén, mikor angolul kaptam pár kérdést, zavaromban véletlenül spanyolul kezdtem el válaszolni rájuk.

3. Tábor

A szóbeli forduló után két nappal, március 3-án kaptam az e-mailt, hogy bejutottam a válogatás utolsó fordulójába. Ez azért volt nagy meglepetés, mert a szóbeli fordulós bakijaim után már teljesen lemondtam az ösztöndíjról, és amúgy sem volt túl szimpatikus a gondolat, hogy közvetlenül a célvonal előtt bukjam el. Szóval örültem is az e-mailnek, meg nem is.

A március 22-én és 23-án Csillebércen megrendezett tábor végül nagyon emlékezetesre sikerült. Jó volt a társaság, érdekesek voltak a feladatok és a kaja sem volt rossz ;) Főleg csapatjátékokban és vitákban vettünk részt, és eközben a válogatók (szó szerint) minden egyes lépésünket jegyzetelték. Konkrét részleteket viszont a jövőbeli válogatások igazságosságára tekintettel nem mondhatok.

Az idei hat ösztöndíjas kilétét végül másnap este 10 óra után tudhattuk meg. Addigra már mind a tizenhatan végig vettünk minden egyes lehetőséget (pl.: a UWC nem is létezik, megfigyelnek minket és ez is a válogatás része stb) a facebookon, hogy vajon miért nem kapott még senki e-mailt. Végül 10 után elkezdtek beérkezni először a szomorú, majd a jó hírek. Én voltam az első, aki arról kapott e-mailt, hogy fölvették, de először én is félreolvastam, és azt hittem, nem jött össze. Olyan is volt, aki örömében véletlenül kitörölte az e-mailt, így csak másnap tudhatta biztosra, hogy fölvették. Idén további két fő Velux-ösztöndíjat kapott, így összesen nyolcan kezdhetjük meg augusztus végén/szeptember elején UWC-s tanulmányainkat, ami valószínűleg rekord a UWC magyarországi történetében!

Az idei ösztöndíjasok tehát:
  • Ajna és Tilla: Szingapúr
  • Orsi: Maastricht, Hollandia
  • Rami: Duino, Olaszország
  • Krisz és Viktor: Dilijan, Örményország
  • Tomi: Freiburg, Németország
  • És én: Flekke, Norvégia

A kiutazás előtt még egy vagy két bejegyzést tervezek írni a készülődésről és az idén a Dunakanyarban megrendezett UWC-s gólyatáborról.

És még egy kis plusz olvasnivaló (ami a múltkori listából kimaradt):